Rólunk

Az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége a nyolcvanas évek elején, néhány elkötelezett fiatal magyar kezdeményezése nyomán alakult Bécsben. Hamarosan rövidített nevet is kapott: Kaláka-Club. Tagsága eredetileg az osztrák fővárosban és környékén tevékenykedő magyar gazdasági szakemberek, iparosok és szabadfoglalkozásúak soraiból került ki. Az alapítók szándéka szerint a Club elsősorban gazdasági érdekeket képvisel és szolgál. Legfőbb feladata a magyar származású osztrák állampolgárok együttműködésének támogatása, a magyar nyelv és kultúra, valamint az ausztriai magyar kisebbség hagyományainak ápolása, és a segítségre szoruló tagok támogatása. A feladatok között szerepel még az egyesületet és céljait ismertető kézikönyv (évkönyv) összeállítása, amely az ismert magyar iparosok és szabadfoglalkozásúak nevét és elérhetőségét is felsorolja.

A Kaláka-Club mindezek mellett kezdettől fogva gazdasági és kulturális előadások szervezésével is foglalkozott. Saját klubhelyiség hiánya miatt ezeket sokáig bérelt termekben rendezték, azonban a ’90-es években székhelyük a Központi Szövetséghez került, így a Club saját előadóteremhez jutott. Ez rövid idő alatt megsokszorozta a rendezvények számát, amelyek nagy részét ma a Collegium Pázmáneum dísztermében tartják.

A Club által szervezett nagyszabású eseményeik között külön figyelmet érdemel a 2006ban az Ausztriai Gazdasági Kamarában megrendezett Kárpát-medencei Vállalkozók Nemzetközi Szimpóziuma, amelyet később hasonló rendezvények követtek Kárpátalján, Vajdaságban és Magyarországon. 2011 őszén a bécsi Stephansdomban megszervezték a Szentegyházi Gyermek-filharmónia, a „Fili” koncertjét, 2013 januárjában pedig az első, Magyarország határain kívül tartott Balassi-emlékmisét. 2013 márciusában a Club támogatásával zajlott a „Magyar nők a nagyvilágban” című konferencia a magyar Parlamentben. A Club 2015 májusában egy nemzetközi konferenciával ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, novemberben pedig Bécsben megnyílt a Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 című vándorkiállítás.

2015. december 20-án második alkalommal rendezték meg Ausztriában a Balassi-misét, ezúttal Kismartonban, a ferences templomban. A Kaláka-Club társszervezője volt a 2016. május 27–28-án Bécsben megrendezett Márton Áron Emléknapoknak, amikor is a Collegium Hungaricumban megnyílt a Márton Áron Emlékkiállítás, és ünnepi szentmisén és emlékülésen állították a nagy erdélyi püspök alakját a figyelem középpontjába.

Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjasaink beszámolói

Kőrösi Csoma Sándor Programban résztvevő ösztöndíjasaink beszámolói IDE kattintva érhetők el.

Megemlékezés Gróf Széchenyi Istvánról Bécsben Gróf Széchenyi Istvánra, a 19. század egyik legjelentősebb magyar politikusára…

“A vers néma. Adj neki hangot….”   /Kosztolányi Dezső/ Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi…

Megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek…

„Aurora FolkGlamour divatbemutató, avagy a magyar népmesék és balladák életre kelnek” Varázslatos világba pillanthattak bele…

2020. február 29-én a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom meghívására Bécsbe látogatott Böjte Csaba, ferences rendi…

Balassi Bálint nevelőjéről, Bornemisza Péterről elnevezett bécsi székhelyű Társaság 2020. februári rendezvénye, Kató Zoltán –…

BÉCSBEN IS MEGEMLÉKEZTÜNK A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.”…

Ádventi üdvözlet klasszikus gitárzenével Balassi Bálint nevelőjéről, Bornemisza Péterről elnevezett bécsi székhelyű Társaság decemberi összejövetele,…

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. december 5-8. között az innsbrucki magyaroknál…

„Az advent a remény életben tartására hívja fel a figyelmet. Az élet üres lenne advent…

„Emlékek nélkül a nemzetnek híre csak árnyék” /Vörösmarty Mihály/ A Felsőausztriai Magyarok Kultúregyesülete szervezésében Linzben…

Balassi Bálint nevelőjéről, Bornemisza Péterről elnevezett bécsi székhelyű Társaság novemberi rendezvényének vendége Bárány Anzelm, a…

DEVICTUS VINCIT – LEGYŐZETVE GYŐZ A Collegium Pázmáneum, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi…

Bécsben adott telt házas műsort a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A Zsuráfszky Zoltán vezette együttes a…

Ausztria fővárosában, Bécsben hosszú évek törekvése után a 2019/2020-as tanévben elindult az első kéttannyelvű magyar-német…

Támogatók

Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Budapest

Das Staatssekretariat für Nationalpolitik im Amt des Ministerpräsidenten, Budapest

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budapest

Gábor Bethlen Fondsmanagement AG

Magyarság Háza, Budapest

Das ,,Haus der Ungarn”, Budapest

Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Bécs

Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich, Wien

Bundeskanzleramt der Republic Österreich